Gyulatelevízió
A teremtők dicsérete
Káli-Horváth Kálmán és Borkó Marianna kiállítása
Az egyházmegye fenntartásában működő, szegedi Keresztény Roma Szakkollégium roma kulturális fesztiváljának nyitóeseménye művészet és hit kapcsolatára, továbbá a hátrányos helyzetből induló tehetségek fölkarolására irányította a figyelmet a szegedi egyetemi könyvtár kiállítóterében. A költőként, képzőművészként és televíziós szerkesztőként is ismert Káli-Horváth Kálmán és felesége, Borkó Marianna alkotásai színpompás világot tártak a látogatók elé. Mint az a megnyitón elhangzott: „Az alkotás pillanata kegyelmi pillanat, és az alkotó ember olykor reális léttöbbletek létrehozója e sárból és lélekből gyúrott, láthatóban a láthatatlant fürkésző világ vajúdásának ölén. Mert hisz a dolgok iránya ez: a létezők arra teremtődnek, hogy termést hozzanak. Termést, amely átörökít, továbbvisz, átplántál valamit, ami örökebb a múló látszatoknál. A teremtést – létünk kisbetűvel írott, esendő egészét – csupán a nagybetűs Teremtés hite menekítheti meg a végső és totális pusztulástól, ami nap nap után mind fenyegetőbben közelít. A létezők mélyén megnyilvánuló nagy és szent akarat, a teremtő isteni vágy meggyőződése, amely az elhivatott, a lét káprázatától megittasult művész teremtő gesztusában új meg új bizonyosságokat állít a kapaszkodóra vágyó emberi szellem elé. Önpusztító, önfölszámoló világunkban minden eddiginél nagyobb a jelentősége a Teremtés dicséretét hirdető, a lét nagy misztériumát átélhetővé, élménnyé tevő művészetnek.”
Lélek a vizek felett
Szerdahelyi Péter biológus-fotográfus a Teremtés könyvéből vett idézetet választotta Somogyi-könyvtárbeli kiállítása mottójaképpen: És az Isten Lelke lebegett vala a vizek felett. A víz misztikuma valamennyi művészeti ág jeleseit rabul ejtette az impresszionista festőktől Liszt Ferencen keresztül Debussyig és tovább. A fotográfia pedig új jelentéstartalmakat tárt fel az életadó elem bemutatásakor, hisz a kimerevített pillanat műfajai a víz korábban ismeretlen arcát képesek felmutatni. Szerdahelyi Péter a Tisza-part és a környék más vizeinek szerelmeseként elsősorban a fénytörések, a szilárd és a folyékony létezés határmezsgyéinek, a folyóvíz által szimbolizált mulandóság és a víz által megtestesített múlhatatlanság kontrasztjait keresi előszeretettel: az örök folyó és a partján átutazó vendégként megjelenő ember megrendítő találkozásának élményét mutatja föl a csalóka fények tükörjátékában. Hisz a víz a megtisztulás, a keresztény szimbolikában pedig a kegyelemből való újjászületés, az Isten szeretetében való megmerítkezés kifejezője is. A biológia szóhasználatában nemkülönben az élet forrása – a biológus-fotóművész képein mindez a sokrétegű szimbolika visszacsillan.
Menő klasszikusok
Teljesülni látszanak a Szegedi Nemzeti Színházban nemrégiben lezajlott igazgatóváltás idején elhangzott ígéretek: Barnák László főigazgató és Horgas Ádám főrendező egyszerre tettek hitet a közönségbarát műsorpolitika és a nívós esztétikai mérce mellett. Vállalásuk az első hónapokban beigazolódni látszik: a teátrum látogatottsága jelentékeny mértékben megnövekedett, miközben olyan veretes alkotások sorjáznak a színlapon, mint Mozart felülmúlhatatlan vígoperája, a Figaro házassága, Shakespeare érzelmi labirintusokba csábító színműve, a Szentivánéji álom vagy a kultikus darabnak tekinthető Örkény-szatíra, a Tóték. A színház a legkisebbekről sem feledkezik meg: a rajzfilmváltozatban igen népszerű Szaffi bemutatásával egyszerre igyekeznek híveket toborozni a színháznak, Strauss Cigánybárójának és persze az alapművet jegyző írófejedelemnek, a nemzet mesélőjének, Jókai Mórnak. A róla elnevezett békéscsabai teátrum kínálatában Kocsák Tibor gyermekmusicalje, a Kukac Kata és a Vidám kísértet című Noël Coward-bohózat mellett Arthur Miller drámája, a Pillantás a hídról képviselte Thália komolyabb arcát Csiszár Imre rendezésében.
