2024. április 18., csütörtök
FONTOS

110 erkelesre tűztek szalagot

Szombat délután az Erkel Ferenc Gimnázium 110 diákjára tűztek szalagot a művelődési ház színház termében. A négy osztály tanulóit az iskola énekkara fogadta, majd a végzős hallgatókkal kiegészülve műsorral ünnepelték társaikat és a megjelenteket.

A Macskák Emlék című dala mellett felcsendült Az élet szép a Légy jó mindhalálig című musicalből, valamint Josh Groban számának magyar fordítása is.

Görgényi Ernő polgármester visszaemlékezett saját erkeles iskolaéveire, azzal a gondolattal búcsúztatva a végzős diákokat, hogy soha nem szabad feladni a kitűzött céljaikat, még akkor sem, ha elérhetetlennek tűnnek.

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató kiemelte, fontos folytatni elődeink áldozatos munkáját azért, hogy Gyula Békés megye polgári és szellemi központja maradhasson. A végzősöket évfolyamtársuk, Marczinka Alexander saját Kosztolányi átiratával búcsúztatta.

Ezt követően először Tóth István megbízott igazgatóra tűztek szalagot, végül mind a 110 tanuló mellkasára felkerült az iskolai évek végét jelző szimbólum. Az intézmény a biztos tudás mellett magabiztosságot, céltudatosságot és életre szóló barátságot jelent – fejtette ki Prohászka Bence, aki az érettségi után katonai vezető szakon szeretné folytatni tanulmányait.

Vannak azonban olyanok is, akik még gondolkodnak, milyen irányban szeretnének továbbtanulni.

„A végzősök számára a szalagavató egy utolsó lehetőség a gondolkodásra” – mondta Kovács Ilona igazgatóhelyettes.

A következő hónapokban újabb kihívások, az érettségi vizsgák várnak a fiatalokra.

Nézze meg ezt is:

133 bonbont bírált a szakmai zsűri Gyulán

  2023-ban hívták életre először azt a bonbon versenyt, mely a májusi pálinkafesztivál egyik fontos …