2024. április 19., péntek
FONTOS

Négyoldalú együttműködési megállapodást kötöttek

Ünnepélyes keretek között írt alá négyoldalú együttműködési megállapodást a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 19-én, a főiskola Klebelsberg termében, Szegeden.

Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitánya és Dakos József rendőr dandártábornok, Csongrád megyei rendőrfőkapitány kézjegyével látta el azon hivatalos dokumentumot, amelyben a „Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek” címmel Szegeden és Szarvason indult kurzusok lebonyolítását vállalták.

Az együttműködési megállapodással lehetőség nyílik arra, hogy a főiskola óvodapedagógus és tanító, valamint hitéleti szakos hallgatói, illetve mindazok, akik az egyházmegye plébániáin, a köznevelési, gyermekvédelmi, szociális, karitász intézményeiben vagy máshol végzik munkájukat, megkapják azokat az alapvető általános biztonsággal, bűn-és baleset-megelőzéssel kapcsolatos ismereteket, amelyeket hasznosítani tudnak munkájuk során.

A kurzus a gyakorlatban is megismerteti a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség munkáját, és mindazt, amit a szakszerű segítségük igénybevételéig is tenni kell a rászorulókért.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …