2024. április 19., péntek
FONTOS

Több idős intézi ügyeit otthonról, elektronikusan

Az ügyintézés terén is előszeretettel használják az idősek az elektronikai eszközöket – hangzott el Évgyűrűk című műsorunkban.

Az elmúlt időszakban olyan korszerűsítésen estek át a gyulai idős klubok, melyek lehetővé teszik, hogy a klubtagok helyben is el tudják intézni ügyeiket. Ezzel kapcsolatban építettek ki korszerű WIFI hálózatokat, illetve szerelték fel például laptopokkal az intézményeket.

Az idősek azonban az otthoni használattól sem zárkóznak el, és önállóan is megpróbálkoznak akár az internetes banki vásárlással, számlafizetéssel is. A műsorban szó esett arról is, hogy fontos felhívni a figyelmet az internetes vásárlás adta veszélyekre is. Ezeknél a veszélyeknél szóba kerülhet a közösségi oldalak használata is.

A szociális intézmények vezetői április 10-én egy vers és prózamondó versennyel készülnek a helyi és a környékbéli klubtagok számára, amely a költészet napjához, József Attilához kapcsolódik. A rendezvény már több éve nagy népszerűségnek örvend, így idén ezt már a gyulai Polgármesteri Hivatal dísztermében rendezik meg.

A versenyen majd apró tárgyi ajándékok, valamint emléklapok találnak gazdára. A műsorban – melyet a Híradó után vagy a gyulatelevizio.hu oldalon is megnézhetnek – szó esik az interneten felbukkanó veszélyekről, illetve azokról a biztonsági eszközökről, amelyek az idősek egészségügyi szolgáltatásait bővítik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …