2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Márciusban szolgálatba áll a koraszülötteket segítő jármű

Négyoldalú megállapodást kötött az Országos Mentőszolgálat, a Békés Megyei Központi Kórház, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, valamint a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány szerda délelőtt az Almásy-kastély kápolnájában megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen átadták annak a koraszülött mentőautónak a kulcsát, melyet először tavaly júniusban mutattak be hivatalosan Gyulán, “Kora Picnik”-en.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az eseményen kiemelte, az alapítványoknak, valamint a koraszülöttmentés fejlesztésének köszönhető, hogy az elmúlt időszakban a koraszülött halálozási, megbetegedési ráta jelentősen csökkent Magyarországon.

Kovács József országgyűlési képviselő köszöntő gondolataiban hangsúlyozta, a koraszülött mentésnél az egyik legfontosabb tényező az idő, majd hozzátette, az autó fontos szerepet játszik ebben a térségben is.

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója kiemelte, a legfontosabb érték a gyermek, főleg akkor, hogyha segítségre van szüksége. Hozzátette, minden 10. gyermek korábban érkezik, ez pedig már önmagában elég indok arra, hogy önálló autója legyen a térségnek.

Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház igazgatója elmondta, a jármű beszerzése jogos igény volt a Békés megyeiek részéről, mert magasabb szintre emeli ezt a munkát, melyet a jövőben is folytatni kell.

Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány elnöke kiemelte, nagy munka volt összegyűjteni a koraszülött mentőautó árát, de ezt az érintett gyermekek fogják igazán meghálálni.

Abdrulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke kiemelte, évről-évre egyre kevesebb gyermek születik, ezert még fontosabb, hogy vigyázzunk rájuk.

A jármű márciusban szolgálatba áll, ugyanakkor a folytatásban is nagy szükség lesz arra, hogy a térségben élők segítsék a munkát.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …