|
A németvárosi idősek klubjában tartott lakosság...
Az új, gyulai élményfürdő beruházásról szólt a ...
A tervek szerint október végén már egy megszépü...
Ha úgy dönt a gyulai képviselő-testület, megkap...
500 négyzetméteren 200 fő befogadására lesz alk...
12.05.16.
12.04.27.
Szolgálatban12.04.25.
Spiritusz12.04.25.
Publicisztika12.03.13. Helyi pénz létrehozását fontolgatja a három közép-békési város, Békés, Békéscsaba és Gyula szövetségéből álló szervezet. A Közép-Békési Centrum közelmúltban megválasztott elnöke, dr. Görgényi elmondta, létrehoztak egy bizottságot, mely javaslatot tesz a KBC-tagoknak. A gyulai polgármester hangsúlyozta, az országban több sikeres esetről beszámolt már a sajtó, ezért is döntöttek arról, fontolóra veszik az ügyet. |


Május 15-től már nem a régi helyén a Dob utca három szám alá kell elmennie annak, akinek a rendelési időn túl adódik valamilyen ellátásra szoruló problémája.
Órákon belül elfogták a Gyulai Rendőr-kapitányság munkatársai azt a két embert, akik egy gyulai férfit raboltak ki a napokban. A helyi férfi és nő előbb bántalmazta, majd elvette a pénztárcáját a sérültnek.
Országos össze-hasonlításban jó a helyzet környezet-védelmi szempontból a Körösök vidékén – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia békéscsabai munkatársainak kutatásából, melyet a Gyula Tv 3Téma című műsorában ismertetett dr. Duray Balázs. Ezzel együtt aggodalomra adhat okot, hogy tágabb környezetünkben 27 veszélyes pont található.
A tábornoki rangban lévő, országos polgári védelmi főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évértékelő állománygyűlésén. Dr. Tóth Ferenc kiemelte, az elmúlt időszakban megerősödött a polgári védelmi szervezet, és ez a folyamat várhatóan a jövőben is folytatódik. Hangsúlyozta, a biztonsághoz nemcsak joguk van az embereknek, hanem tenniük is kell érte.
Egy gyulai család emberfeletti küzdelme a gyógyulásért.