CímlapVideóNaptár
Címlap Hírek Gyulavári: költségvetés és buszmenetrend

Legfrissebb

12.05.19.

Évente közel három ezer gyermek. A gyulai nevelési tanácsadó átlagban ennyi fiatalnak tud segítséget nyújtani a különböző problémák esetén. Többek között ez is kiderült az intézmény fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezett eseményen, ahol több neves szakember is előadást tartott.

12.05.19.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a családi napot a város legrégebbi óvodájában, az Ewoldt Elízben.

12.05.19.

A gyulai Németváros ma is a település egyik markáns részének számít a Szent József templommal, az Erkel- és a Máriás- házzal. Sokáig önálló városként tartották nyilván, az egykor a Német- és Magyargyula határán széles árok húzódott.

12.05.18.

A rossz idő sem hiúsította meg a Nepomuki Szent János Lovagrend tagjait abban, hogy a tavaly életre hívott környezetvédelmi hét indításaként megkoszorúzzák névadójuk szobrát a németvárosi templom mellett. A szervezet ezekkel az eseményekkel csatlakozni kíván a civil hét programjaihoz is.

12.05.18.

Rendkívüli ülésen támogatta Gyula Város Képviselő-testülete a Gyulai Várfürdő parkolóépítési kötelezettségét. Mint ismeretes a fürdő egy pályázat keretében egy 2,4 milliárd forintos beruházást indít el még a nyáron.

Legnépszerűbb

11.11.10.

Kondi-termekben és testépítőkben elég gazdag Gyula városa. Azt kevesen tudják, hogy egy 21 éves fiú halmozza a díjakat.

11.10.08.

Nem mindennapi leletre bukkantak Gyula paradicsomi városrészén, ahol is egy korábbi régészeti feltárást folytatva, most egy gepida korabeli viszonylag jó állapotú csontvázat találtak a régészek.

11.07.22.

A magyar és az európai történelem egyik legjelentősebb eseményére, az 555 éve lezajlott 1456-os nándorfehérvári diadalra emlékeztek Gyulán, a Nádi Boldogasszony templomban, melynek egyik seccója épp e csatának állít emléket.

11.06.25.

Többmilliárdos gyógyszeripari fejlesztés körvonalazódik Gyulán.

12.04.02.

Régi és új vezetők kinevezéséről, megerősítéséről született döntés a a Békés Megyei Intézményfenntartó Központnál, vagyis a korábbi megyei önkormányzati intézményeket felügyelő új, a kormányhivatalhoz tartozó szervezetnél. Gyulai szempontból érdekesség, hogy a Harruckern Közoktatási Intézmény élén Mikulán Róbertet e tanév végéig Gyalog László váltotta.

Gyulavári: költségvetés és buszmenetrend

Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnÅ‘ 
2012. február 08. szerda, 04:02

 

Két fontos témáról tárgyalt hétfő délután a gyulavári részönkormányzat a városháza ovális termében. Az egyik a költségvetés, melyről Dankó Előd, a Körösök Völgye Egyesület képviselője úgy nyilatkozott, első ránézésre jónak tűnik, de ez módosulhat is.

1
1
2
3

A másik a Körös Volánnal készülő megállapodás, mely változásokat hozhat a buszközlekedésben. Mindez különösen a gyulaváriban élőket érintheti igazán.

Szabó Károly elnök úgy nyilatkozott, a legfontosabb feladat most a 2012-es költségvetés megtárgyalása. Ugyanakkor kiemelte a várható menetrend módosítást, mellyel kapcsolatban célként fogalmazta meg, hogy legalább az eddigi színvonal megmaradjon. A költségvetéssel kapcsolatban megjegyezte, több olyan fejlesztésre is sor kerülhet, melyek érintik Gyulavárit.

A részönkormányzat ebben az évben biztosan nem működik majd több pénzből, mint korábban, várhatóan ugyanakkora összegből gazdálkodhatnak.

Interjúk a videóban.

 

11.02.06.

Közel 150 ember dolgozhat egy éven át közmunkásként a Körösi Vízgazdálkodási Társulat sikeres pályázatának köszönhetően. A napokban gyulavári határában megtartott sajtótájékoztatón Juhászné Mári Anikó, a társulat igazgató-főmérnöke elmondta, a közelmúltban meghozott változtatások miatt már nem jutnak hozzá a korábban a gazdálkodók által korábban befizetett forrásokhoz.

11.06.01.

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét veszi kezdetét csütörtöktől Gyulán.