CímlapVideóNaptár
Címlap Hírek Kiállítás tűzzománcokból

Legfrissebb

12.05.19.

Évente közel három ezer gyermek. A gyulai nevelési tanácsadó átlagban ennyi fiatalnak tud segítséget nyújtani a különböző problémák esetén. Többek között ez is kiderült az intézmény fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezett eseményen, ahol több neves szakember is előadást tartott.

12.05.19.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a családi napot a város legrégebbi óvodájában, az Ewoldt Elízben.

12.05.19.

A gyulai Németváros ma is a település egyik markáns részének számít a Szent József templommal, az Erkel- és a Máriás- házzal. Sokáig önálló városként tartották nyilván, az egykor a Német- és Magyargyula határán széles árok húzódott.

12.05.18.

A rossz idő sem hiúsította meg a Nepomuki Szent János Lovagrend tagjait abban, hogy a tavaly életre hívott környezetvédelmi hét indításaként megkoszorúzzák névadójuk szobrát a németvárosi templom mellett. A szervezet ezekkel az eseményekkel csatlakozni kíván a civil hét programjaihoz is.

12.05.18.

Rendkívüli ülésen támogatta Gyula Város Képviselő-testülete a Gyulai Várfürdő parkolóépítési kötelezettségét. Mint ismeretes a fürdő egy pályázat keretében egy 2,4 milliárd forintos beruházást indít el még a nyáron.

Legnépszerűbb

11.11.10.

Kondi-termekben és testépítőkben elég gazdag Gyula városa. Azt kevesen tudják, hogy egy 21 éves fiú halmozza a díjakat.

11.10.08.

Nem mindennapi leletre bukkantak Gyula paradicsomi városrészén, ahol is egy korábbi régészeti feltárást folytatva, most egy gepida korabeli viszonylag jó állapotú csontvázat találtak a régészek.

11.07.22.

A magyar és az európai történelem egyik legjelentősebb eseményére, az 555 éve lezajlott 1456-os nándorfehérvári diadalra emlékeztek Gyulán, a Nádi Boldogasszony templomban, melynek egyik seccója épp e csatának állít emléket.

11.06.25.

Többmilliárdos gyógyszeripari fejlesztés körvonalazódik Gyulán.

12.04.02.

Régi és új vezetők kinevezéséről, megerősítéséről született döntés a a Békés Megyei Intézményfenntartó Központnál, vagyis a korábbi megyei önkormányzati intézményeket felügyelő új, a kormányhivatalhoz tartozó szervezetnél. Gyulai szempontból érdekesség, hogy a Harruckern Közoktatási Intézmény élén Mikulán Róbertet e tanév végéig Gyalog László váltotta.

Kiállítás tűzzománcokból

Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnÅ‘ 
2012. február 08. szerda, 04:10

 

Tűzzománcokból nyílt új kiállítás a napokban a Százéves cukrászdában. Ficzere Ferencné és férje hat éve kezdett hozzá az alkotáshoz. Mint a feleség elmondta, szív- és agyér infarktust kapott férje miatt vágtak bele a tűzzománcozásba.

1
1
2
3

Aztán rájöttek, hogy ezzel az elfoglaltsággal nemcsak jól, de hasznosan is telik az idő, ráadásul szívesen vettek részt a foglalkozásokon.

A házaspár sokféle téma iránt érdeklődik, egy-egy régi utazás, vagy kedves emlék egyaránt megjelenik a képeken. Ficzere Ferencné elmondta, nagyon várják már a nyári alkotótábort Kétegyházán, az alkotást pedig addig folytatják, ameddig bírják.

Részletek a videóban.

 

11.02.06.

Közel 150 ember dolgozhat egy éven át közmunkásként a Körösi Vízgazdálkodási Társulat sikeres pályázatának köszönhetően. A napokban gyulavári határában megtartott sajtótájékoztatón Juhászné Mári Anikó, a társulat igazgató-főmérnöke elmondta, a közelmúltban meghozott változtatások miatt már nem jutnak hozzá a korábban a gazdálkodók által korábban befizetett forrásokhoz.

11.06.01.

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét veszi kezdetét csütörtöktől Gyulán.