CímlapVideóNaptár
Címlap Hírek 90 év: fontos a mértékletesség

Legfrissebb

12.05.19.

Évente közel három ezer gyermek. A gyulai nevelési tanácsadó átlagban ennyi fiatalnak tud segítséget nyújtani a különböző problémák esetén. Többek között ez is kiderült az intézmény fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezett eseményen, ahol több neves szakember is előadást tartott.

12.05.19.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a családi napot a város legrégebbi óvodájában, az Ewoldt Elízben.

12.05.19.

A gyulai Németváros ma is a település egyik markáns részének számít a Szent József templommal, az Erkel- és a Máriás- házzal. Sokáig önálló városként tartották nyilván, az egykor a Német- és Magyargyula határán széles árok húzódott.

12.05.18.

A rossz idő sem hiúsította meg a Nepomuki Szent János Lovagrend tagjait abban, hogy a tavaly életre hívott környezetvédelmi hét indításaként megkoszorúzzák névadójuk szobrát a németvárosi templom mellett. A szervezet ezekkel az eseményekkel csatlakozni kíván a civil hét programjaihoz is.

12.05.18.

Rendkívüli ülésen támogatta Gyula Város Képviselő-testülete a Gyulai Várfürdő parkolóépítési kötelezettségét. Mint ismeretes a fürdő egy pályázat keretében egy 2,4 milliárd forintos beruházást indít el még a nyáron.

Legnépszerűbb

11.11.10.

Kondi-termekben és testépítőkben elég gazdag Gyula városa. Azt kevesen tudják, hogy egy 21 éves fiú halmozza a díjakat.

11.10.08.

Nem mindennapi leletre bukkantak Gyula paradicsomi városrészén, ahol is egy korábbi régészeti feltárást folytatva, most egy gepida korabeli viszonylag jó állapotú csontvázat találtak a régészek.

11.07.22.

A magyar és az európai történelem egyik legjelentősebb eseményére, az 555 éve lezajlott 1456-os nándorfehérvári diadalra emlékeztek Gyulán, a Nádi Boldogasszony templomban, melynek egyik seccója épp e csatának állít emléket.

11.06.25.

Többmilliárdos gyógyszeripari fejlesztés körvonalazódik Gyulán.

12.04.02.

Régi és új vezetők kinevezéséről, megerősítéséről született döntés a a Békés Megyei Intézményfenntartó Központnál, vagyis a korábbi megyei önkormányzati intézményeket felügyelő új, a kormányhivatalhoz tartozó szervezetnél. Gyulai szempontból érdekesség, hogy a Harruckern Közoktatási Intézmény élén Mikulán Róbertet e tanév végéig Gyalog László váltotta.

90 év: fontos a mértékletesség

Olvasóink értékelése: / 5
ElégtelenKitűnÅ‘ 
2012. február 22. szerda, 04:30

Nem mindig volt kegyes a sors az eleki Wilcz Erzsébethez, hiszen két és fél évet töltött ukrajnai kényszermunka táborban a második világháború után. A szovjet-orosz csapatok elsősorban a német nemzetiségűeket deportálták, de sok esetben válogatás nélkül vittek mindenkit.

1
1
2
3

Az akkor húszas éveiben járó lányt hétfő délután kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a lakhelye szerinti város vezetése, vagyis Gyula polgármestere és címzetes főjegyzője. Előbbi virággal és Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével lepte meg az ünnepeltet, utóbbi pedig tortát adott.

Wilcz Erzsébet, férjezett nevén Krisán Györgyné elmondta, semmi különleges dolog nem kell ahhoz, hogy sokáig éljen valaki. Elég az, hogy mértékletesen éljen, és persze az sem árt, ha szorgalmas munkával telnek az évek. Erzsike néni nem panaszkodott, de egészsége részben korából, részben az ukrajnai évekből következően, nincs teljesen rendben.

Részletek a videóban.

 

11.02.06.

Közel 150 ember dolgozhat egy éven át közmunkásként a Körösi Vízgazdálkodási Társulat sikeres pályázatának köszönhetően. A napokban gyulavári határában megtartott sajtótájékoztatón Juhászné Mári Anikó, a társulat igazgató-főmérnöke elmondta, a közelmúltban meghozott változtatások miatt már nem jutnak hozzá a korábban a gazdálkodók által korábban befizetett forrásokhoz.

11.06.01.

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét veszi kezdetét csütörtöktől Gyulán.