CímlapVideóNaptár
Címlap Szolgálatban

12.05.16.

Gyulán a hivatalos ünnepség előtt egy nappal, május 9-én, szerdán ünnepelték, hogy idén 125 éves a szervezett mentés. Mint azt a fürdőváros mentőállomásán megrendezett állománygyűlésen a megyei vezető mentőtiszt elmondta, 1887. május 10-én indult első mentőfeladatának teljesítésére az akkor még épülő Bazilika előtti bazársor elől a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület.

12.05.16.

A tábornoki rangban lévő, országos polgári védelmi főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évértékelő állománygyűlésén. Dr. Tóth Ferenc kiemelte, az elmúlt időszakban megerősödött a polgári védelmi szervezet, és ez a folyamat várhatóan a jövőben is folytatódik. A biztonsághoz joguk van az embereknek, de tenniük is kell érte.

12.02.10.

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. heti eseményei 2012. február 13-február 19-ig

11.09.03.

Országos program végrehajtásával és megyei kezdeményezéssel is igyekszik erősíteni a gyermekek biztonságát a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. Az ORFK – OBB 2008-ban indította el „Az iskola rendőre” elnevezésű bűn- és baleset-megelőzési programját, Békés megyében pedig a most kezdődő tanév már a hatodik, amikor a gyalogátkelőknél Zebra Zsaruk segítik a kisdiákokat. Emellett a rendőrség az új országos kezdeményezésével, a Szuperbringa programmal is a diákok biztonságos közlekedését kívánja elősegíteni.

11.06.09.

Jogosulatlan használat, a nyilvántartásban nem szereplő kártyaszám. Ilyen esetekkel találkoztak a június 7-én, kedden Békéscsabán ellenőrzést végző közterület-felügyelők és rendőrök.

11.06.17.

Halálos baleset történt csütörtökön délelőtt Sarkadon, a Gyulai úton. Egy férfi lovaskocsijával egy kapubejáróba szeretett volna bekanyarodni, amikor a kocsi elé befogott ló megbokrosodott, és irányíthatatlanná vált: a kocsi letért az útról, kidöntött egy jelzőtáblát. A kocsit hajtó 62 éves férfi leesett a bakról és olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

11.06.16.

A Gyulai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat a mellékelt képen látható Zahorán János 66 éves békéscsabai lakos eltűnése ügyében, aki 2011. 06. 14-én a gyulai Pándy Kálmán Kórház Pszichiátriai Osztályáról kezelése alól engedély nélkül eltávozott és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A férfi térben és időben tájékozódni nem tud.

11.02.08.

Várhatóan az utolsó olyan Flórián napot ünnepelték a gyulai tűzoltók, amelyen még önkormányzati testületként gyűltek össze. A várható államosításból a lánglovagok szerint az állampolgárok semmit sem fognak észrevenni.

11.09.14.

Aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés, emberölés előkészülete és erőszakos közösülés kísérlete miatt vádat emeltek a battonyai rémként elhíresült férfival szemben - közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

11.06.24.

Nem unatkoztak az elmúlt napokban a gyulai mentőállomás munkatársai. A belgyógyászati esetek mellett több balesethez vonultak, de a legérdekesebb eset mégsem az utakon, hanem egy lakásban történt. Részletek a videóban.



Aratott a piszkos tizenkettő

Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

Ötszázezer kiló ruha mosásához elegendő hamis mosószert és öblítőt találtak a „Piszkos Tizenkettő” akcióban a pénzügyőrök és a revizorok Békés megyében.

 
Bokorba bújt a gyújtogató betörő

Olvasóink értékelése: / 5
ElégtelenKitűnő 

A Gyulai Rendőrkapitányság szerdán késő este őrizetbe vett egy hajléktalan személyt. A 47 éves férfi kora este Gyulán, a Hajnal utcában betört egy házba. A református egyház tulajdonában lévő ingatlanba úgy jutott be, hogy először átmászott a kerítésen, majd az épület bejárati ajtajának üvegét törte be.

 
Menekültek a vonaton: algírokat fogtak Lökösházán

Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 

Hét algír férfi próbált vonattal eljutni Romániából Nyugat-Európába, de a határon feltartóztatták őket - közölte a Gyula Tv-vel Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 
Állománygyűlés a tűzoltóknál

Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 

Országszerte eseménydús időszakot tudhatnak maguk mögött a tűzoltóságok. Az önkormányzatiból állami fenntartásúvá váló szervezet immár egységes, rendvédelmi jelleget öltött.

 
«ElsőElőző123KövetkezőUtolsó»