2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: életmód

A gyulai szolgálat volt a legkedvesebb Nagy László számára

Nyugdíjba vonulása után Gyulára tért vissza Nagy László, egykori debreceni főjegyző és püspökhelyettes. A szolgálata jelentős részét a fürdővárosban töltő lelkipásztor a Kézjegyben mesélt arról, mi vezette a lelkészi hivatás felé. A gyulai gyülekezet az ő vezetésével szervezte újra a református oktatást a városban. Az egyház által visszakapott, romos épületeinek felújítása …

Tovább »

35 kilogramm volt a győztes horgász eredménye

Ötven nevező részvételével rendeztek versenyt  a Kiss Horgásztavakon. A megmérettetésen két bottal  lehetett horgászni, összesen közel 400 kg halat fogtak ki a pecások. Már az első mérlegelésnél sejteni lehetett, hogy jó eredmények születnek majd, hiszen az ötven versenyző már ekkor közel 200 kg halat emelt ki a tóból. A legtöbb …

Tovább »

Új kurzusok indítását tervezik a nyugdíjas akadémián

A meglévő kurzusok mellett továbbiak elindítását is tervezik a gyulai nyugdíjasok akadémiáján. Az új fenntartó, a Gál Ferenc főiskola vezetése, megtartva az eddigi értékeket  kívánja tovább népszerűsíteni az előadássorozatot. A bő másfél évtizede  elindított oktatási sorozat töretlen népszerűségnek örvend az idősek körében, a második félévben is közel hetvenen vesznek részt …

Tovább »

Bált szerveznek a cukorbeteg gyermekek támogatására

A cukorbeteg gyermekek megsegítésére szervez jótékonysági bált immár második alkalommal a Diaboló Alapítvány.   A kórház gyermek-diabétesz gondozójában jelenleg közel 200 fiatalt kezelnek a betegséggel, az est folyamán befolyt összegből az alapítvány az ő helyzetükön szeretne javítani. A Diaboló további célja, hogy széles körben informálják az embereket a diabéteszről, a …

Tovább »

Várják a nótás kedvű nyugdíjasokat

Hivatalosan is megalakult a Gyulai Nótakedvelő Nyugdíjasok Klubja. Az Évgyűrűkben az idősek hasznos szabadidős tevékenységéről és a civil szervezetek munkájáról is szó esett. Jó hangulatú volt az a rendezvény, ahol a gyulai nótakedvelő nyugdíjasok zenés műsorral kedveskedtek egymásnak. A szervezet most már hivatalosan is megalakult azzal a céllal, hogy egyesületi kertetek …

Tovább »

Kettős ünnep a gyulai pedagógiai szakszolgálatnál

Kettős ünnepséget rendeztek kedden a megyei pedagógiai szakszolgálat gyulai tagintézményében. Egyrészt a 48-as utcai, több mint 3 millióból felújított épület hivatalos birtokbavételét, másrészt a gyulai nevelési tanácsadó fennállásának 30 éves évfordulóját. Az önkormányzat másfél millió forinttal járult hozzá a pedagógiai szakszolgálat gyulai tagintézményének felújításához, ahol most már méltó körülmények között …

Tovább »

Rákmegelőzésre is ajánl gyógyteát a bükki füvesember

Szabó Gyuri bácsi, vagy ahogy a legtöbben ismerik a bükki füvesember tartott előadást Gyulán. Az idős természetgyógyász több mint 150 féle gyógynövényt ismer, az ezekből készült teák, nemcsak gyógyításra, hanem megelőzésre is szolgálnak. Zsúfolásig megtelt a művelődési ház nézőtere azon az előadáson ahol a népi gyógyászatról, gyógyteákról, gyógyfüvekről beszélt Szabó …

Tovább »

107. alkalommal báloztak a vadászok

Szombat késő délután tartották meg a 107. vadászbált, melynek különlegessége, hogy pontosan ugyanennyi, vagyis 107 vendég lett meghívva az eseményre. A már hagyományos rendezvényt a február 28-i vadász idény végét követően szokták megrendezni, ahol kötetlen formában nyílik lehetőség értékelni a vadászat helyzetét. A Pejrét Vadásztársaság 43 fővel és 3 hivatásos …

Tovább »

Elégedettek az idősek a nappali ellátással

A gondozottak közel 98 százaléka elégedett a nappali ellátás szolgáltatásával: derült ki a kistérségi intézmény elégedettségi kutatásából. Kóra János mentálhigiénés csoportvezető az évgyűrűkben beszélt annak a vizsgálatnak az eredményéről, melynek egyik része volt, hogy az időskorúak ki tudják-e váltani a számukra felírt gyógyszert. A kistérségnél kétévente kötelező elégedettségi kutatás számos …

Tovább »

Az egészséget népszerűsítették a Béke sugárúti óvodában

Gyermekbalett, gyógynövények ismertetése, zöldségspagetti készítése és zöldségek faragása, jelképes kenyérsütés, valamint méz és méhészeti bemutató színesítette a Béke sugárúti óvoda csütörtök délelőtti programját. A Kéz a Kézben Gyermekeinkért Gyulai Óvodai Alapítvány még tavaly november végén adta be a pályázatot a Forever Kids – Gyermek Egészséges Életmód támogatási programra, melyet december …

Tovább »