2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: konferencia

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, melyet a napokban a gyulai baptista közösség szervezett. A program szervezői azt mondták, olyan témákat választottak erre az eseményre, melyek az átlagosnál jobban meg tudják szólítani a hölgyeket. Volt olyan résztvevő, aki gyulaiként ugyan Budapesten …

Tovább »

A digitalizációról szólt a GFE konferenciája

  Kedden a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán rendeztek konferenciát a Technológia lehetőségei, az ember az új világban címmel. A hagyományteremtő programon többek között a digitalizáció térhódításáról, a mesterséges intelligenciáról és a genomikáról is szó esett. Gyakorlati helyként és együttműködő partnerként van jelen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vármegyei igazgatósága …

Tovább »

Regionális ifjúsági konferenciát rendeztek Gyulán

Kedden először szervezte meg a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület a Dél-alföldi Ifjúsági Konferenciát. A Vígadóban tartott regionális találkozóra több mint száztíz fiatal és ifjúságsegítő szakember érkezett. Gyula mellett számos településről, többek között Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Orosházáról, Békéscsabáról és Kunágotáról is érkeztek fiatalok és szakemberek a kedden, a Mi egy Másért …

Tovább »

Kapusoknak szerveztek szakmai konferenciát

  Oldott hangulat, ugyanakkor a szakmát érintő legfontosabb kérdések jellemezték a decemberben a Szent Gellért Fórumban megrendezett első Grosics Gyula Kapusedző Konferenciát. Az eseményen ismert szakemberek tartottak előadást, az edzésbemutató a Szeged-Csanád Grosics Akadémia fiatal  tehetségeinek részvételével zajlott. Sokak számára lehet példakép ma is Grosics Gyula – hangzott el azon a decemberi tanácskozáson, melyen a Szeged-Csanád …

Tovább »

Nemzetközi, ifjúsági konferencián vett részt Szabó Enikő

  Intenzív napok állnak a Mi egy Másért Egyesület mögött és a közeljövőben is legalább ilyen tempót terveznek, tájékoztatott Szabó Enikő szakmai vezető. Túl egy nemzetközi ifjúsági konferencián, már javában zajlik a Hetedhét Játékváros szervezése. A napokban tért haza a Mi egy Másért Egyesület szakmai vezetője egy Brüsszelben rendezett, Európai …

Tovább »

A tudományt ünnepelték a GFE gyulai karán

  A globális kihívásokra adott helyi válaszok foglalkoztatták pénteken a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán megrendezett konferencia résztvevőit. A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatához kapcsolódó eseményen szó esett a koraszülésről, a betegséggel küzdő gyermekek és családjaik támogatásáról és az iskolai szociális segítő tevékenységről is. Vincze Gábor dékán a tudományos élet …

Tovább »

Hatodik alkalommal rendezték meg Gyulán az orvos-jogász konferenciát

  Számos témát érintettek azon a csütörtöki orvos-jogász konferencián, melyet immár hatodik alkalommal rendeztek meg a Gyulai Törvényszéken. Az eseményen a két hivatás képviselői között 2015-ben  elindult párbeszéd folytatásának tekinthető, melyen aktuális, mindkét felet érintő kérdésekről tanácskoznak. Az eseményen Görgényi Ernő gyulai polgármester arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy …

Tovább »

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szerveztek konferenciát Békéscsabán

  A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szerveztek konferenciát szerda délelőtt a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. Dux László rektor az eseményen kiemelte, a tudást, a tudományt, a tanulást, valamint a tanítást ünnepeljük ezzel a rendezvénnyel évről-évre. A nap alkalmat teremt arra, hogy az újabb kérdésekre közösen keressék meg a választ. …

Tovább »

Az Erkel az SZTE kiemelt partnere lett

A Szegedi Tudományegyetem hosszú évek óta példát, utat és perspektívát jelent az erkeles diákok életében, fogalmazott Zámori Ida. A harmincéves együttműködést egy évvel ezelőtt újította meg a két intézmény. Ennek keretében téma-napokat, workshop-okat tartottak gyulai és szegedi helyszínekkel, a diákok ellátogathattak az egyetemre, és ennek jegyében rendezték meg az I. …

Tovább »

A családok álltak a levéltár konferenciájának középpontjában

  Minden ilyen esemény ünnep egy Gyula méretű város esetében – mondta péntek délelőtt, a levéltár őszi konferenciájának megnyitóján Görgényi Ernő. Gyula polgármestere kiemelte, egy hasonló település életének nem szerves része egy tudományos konferencia, de itt más a helyzet, köszönhetően a Gál Ferenc Egyetemnek és a vármegyei levéltárnak, akik ismért …

Tovább »