2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Két évtized a Gyula Tv mögött

Csütörtök délután egy születésnapi ünnepség keretében a televízió székházában találkoztak támogatók, városvezetők és a televízió munkatársai. Dr. Antal Zsolt ügyvezető kiemelkedő fontosságúnak jellemezte a 2011-es évet.

Új hátterek, új arculat, új műsorstruktúra és új honlap. Ennyi minden változott a Gyula Televízióban egy év alatt. Csütörtök délután egy születésnapi ünnepség keretében a televízió székházában találkoztak támogatók, városvezetők és a televízió munkatársai, vezetői. Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök – a televízió fenntartója – örömének adott hangot annak, hogy öt évvel ezelőtt, amikor átvette az egyházmegyét és így a televíziót is, nem leépítésbe, hanem fejlesztésekbe kezdett. Gajda Róbert és dr. Kovács József országgyűlési képviselők megnyugtatónak tartják azt, hogy nemcsak helyi, hanem megyei szinten is kielégíthetik információéhségüket a nézők, és a honlappal az olvasók. Dr. Görgényi Ernő polgármester a televízió következetességét emelte ki.
Kedves olvasók és nézők!
Nekünk a legnagyobb születésnapi ajándék az, ha továbbra is velünk maradnak… még legalább húsz évig.

Az ünnepségről Galéria rovatunkban még több képet talál.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …