2024. április 16., kedd
FONTOS

Közszolgálati média Európában

Antal Zsolt, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Gerhardus Médiakutató Intézetének vezetője legújabb könyvét mutatta be a napokban. A kötet méltatásánál jelen volt Kiss-Rigó László megyéspüspök, Gazsó L. Ferenc a Kossuth Rádió intendánsa és Belénessy Csaba az MTI vezérigazgatója.

A szerző – aki egyebek mellett az észak-amerikai és a nyugat-európai tájékoztatási modellt is bemutatja a Gerhardus Kiadó gondozásában megjelent kötetében – a budapesti bemutatón elmondta: az Európai Unió nem szokott feltételeket szabni a közszolgálati média területén, az minden állam belügye, a szubszidiaritás elve alapján.

Beszélt arról, hogy a médiumoknak tájékoztatási, míg az állampolgároknak tájékozódási joguk van. A társadalom tájékoztatásában ezért megkerülhetetlen a közszolgálati média – mutatott rá.

Véleménye szerint etalonná válhat a tájékoztatásban a közszolgálati média, amelyet a társadalom is értéknek tekint. Az állam feladata ezzel kapcsolatban, hogy megfelelő szabályokat és struktúrákat hozzon létre, mert „nyilvánvaló, hogy az 1996-os médiatörvény tarthatatlan volt”, mivel például az internet kifejezés sem szerepelt benne – hívta fel a figyelmet.

Antal Zsolt szerint az állam szerepét újra kell definiálni, az államnak többek között törvénykezéssel, együttműködési támogatással, szubvenciókkal kell kialakítania azokat a normákat, amelyeket mindenkinek alkalmaznia kell.

Szólt annak fontosságáról is, hogy az egyház ne kerüljön „szellemi gettóba” azáltal, hogy kizárólag vallási műsorokban szerepel. Meglátása szerint a hírértéknek kell ebben a tekintetben az elsődleges szempontnak lennie, adott esetben az egyházi hírek is lehetnek vezető hírek. Az egyházaknak eddig méltatlanul leértékelt helye volt a műsorszolgáltatásban, szemléletváltásra van szükség Magyarországon annak érdekében, hogy visszakerüljenek az őket megillető helyre – hangsúlyozta.

Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a könyvbemutatón kiemelte: a közszolgálati média feladata a közösségteremtés azáltal, hogy minél szélesebb körben eljuttatja híreit a társadalomnak. Arról is beszélt, hogy az MTI törekvése az egyházakról szóló hírek számának növelése, a kiegyensúlyozottság megteremtése ezen a téren is.

Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi egyházmegye püspöke a könyvbemutatón elmondta: majdnem minden plébániájuknak van hetente, kéthetente megjelenő lapja, ezenkívül adnak ki egyházmegyei lapot is. Az új közszolgálatiság lényege, hogy „értéket hordozzon, képviseljen, osszon meg”, ez hozzájárulhat, hogy a társadalom „ne tömeg, hanem közösség legyen” – mondta.

További részletek a videóban, képek a Galéria rovatban.

Nézze meg ezt is:

Ezeket a terveket valósítaná meg a következő öt évben Görgényi Ernő

    A megújult Százéves cukrászda udvarán, pénteken délután öt órakor kezdődött az a programismertető …

Közszolgálati média Európában

{vsig}galeria/kozszolgalati{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Zacher Gábor: a megelőzés a legfontosabb (VIDEO)

Nagy érdeklődés fogadta Zacher Gábor toxikológus előadását az Erkel Ferenc Művelődési Központban. “Drog helyzet van” …

Vélemény, hozzászólás?