2021. május 7., péntek
FONTOS

Beköszöntő: Domokos László

Kedves Fiatal Békés megyeiek, a DELTA program első évfolyamos hallgatói!

Nagy bizalommal, őszinte várakozással tekintek a Dél-alföldi Talentum Akadémia programjának megvalósítására, amelyet azzal a céllal indítunk útjára, hogy a mai vezetők generációja átadhassák tudásukat, elsősorban tapasztalatukat – és hozzájáruljanak a jövő generáció céltudatos életre történő felkészítéséhez, annak minden várható sikerével és néha bizony kudarcával együtt.

Örömmel köszöntök minden résztvevőt, abban bízva, hogy a Dél-alföldi Talentum Akadémia törekvése, célkitűzése és azok megvalósítása felkészíti a jövő generációját a közös jövőnk alakítására úgy, hogy a felelősséget vállaló, vállalni akaró és azt vállalni is képes fiatalok ehhez minden segítséget megkapjanak.

Kívánom, hogy DELTA program résztvevői találják meg, ismerjék fel és használják nazokat a kincseket, értékeket, amelyek erőforrásként a rendelkezésünkre állnak, de tudatos felkészülés fokuszálás nélkül könnyen elsikkadnak, semmivé válnak.

Találják meg ezeket a lehetőségeket a minket körülvevő világban, a természetben, a társadalmi-gazdasági életben, a tudományban, ezek megismerésében, a korszerű tudás elmélyítésében, de találják meg a bennünk, a közösségünkben, az összefogás erejében rejlő lehetőségeket is!

A DELTA program minden résztvevőjének sok sikert, eredményes felkészülést kívánok!

Domokos László
Állami Számvevőszék Elnöke, a program fővédnöke

Nézze meg ezt is:

Nagypénteken beindulnak a gyulai szökőkutak

  Szerda délelőtt a tisztítási munkálatok folytak a Kossuth téren, vagyis azt lehet mondani, hogy …