2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A Troilus és Cressidával nyit a várszínház

 

Közvetlenül a várszínházi szezon előtti első sajtótájékoztatót tartották a székházban kedd délelőtt. A Várszínház vezetésén kívül az eseményen jelen voltak még az első bemutató, a Troilus és Cressida főszereplői és Horváth Tamás rendező.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Shakespeare egyik talán legritkábban játszott darabját egy olyan – a Forte – társulat állítja színpadra, amely tagjai egyaránt jól táncolnak, és jók prózában is. A két főszereplő, Tompos Kátya és László Zsolt a Nemzeti Színház művészei. A Troilus és Cressida női főszereplője az utóbbi időben több filmben is játszó színésznő, aki igazi kihívásnak tekinti Shakespeare-t. Az idei év első bemutató előadása július 7-én lesz a Várszínpadon. Galéria rovatunkban még több képet talál!

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …