2021. május 7., péntek
FONTOS

Hetven embert vesz fel a FA-FÉM

Kormányzati segítséggel hetven főt tud hamarosan foglalkoztatni a Gyulai FA-FÉM Zrt. – jelentette be 3Téma című műsorunkban dr. Görgényi Ernő polgármester.

A pozitív hír kapcsán megkerestük Zsarnóczay Lászlót, a vállalat igazgatóját, aki érdeklődésünkre megerősítette, hogy egy foglalkoztatási pályázat keretében 120 millió forintot nyertek. Ennek köszönhetően el tudnak végezni egy épületbővítési beruházást, ahol további közel 70 ember foglalkoztatására nyílik lehetőség, akiknek a felvétele folyamatosan történik jövő január elsejéig.

A beruházás során egy közel kétezer négyzetméteres csarnokot hoznak létre, ahová korszerű famegmunkáló berendezéseket is vásárolnak. A cég jó ideje kapcsolatban áll egy német bútorkereskedelmi céggel, és az exportigények növekedése miatt valósíthatja meg a létszámbővítést.

A program regisztrált munkanélküliek számára nyújt munkavállalási lehetőséget, a cég már a munkaügyi központtal karöltve végzett egy előszűrést, így közel kétszázan jelentkeztek is az állásra. A pályázat egyik alapfeltétele, hogy a felvett dolgozókat – kivéve, ha fegyelmi ügyről van szó –, két évig foglalkoztatni kell. A munkára nem csak szakmunkásokat, hanem segédmunkásokat is fel kívánnak venni. A foglakoztatásról szóló dokumentumokat jövő hét szerdán írják alá.

Nézze meg e témában készült videónkat és képgalériánkat is!

Nézze meg ezt is:

Új korosztályokat indít a Grosics Akadémia Gyulán

Új korszak kezdődik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójának életében. A minap Halász László szakmai …