2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyulai kézben a Park Hotel

 

Új tulajdonosa van a gyulai Park Hotelnek. A valamikor a város egyik felkapottabb helyének számító szálloda és étterem az utóbbi időszakban már nem számított a legjobbnak a városnak, de a Part utcai Halászcsárdát is működtető Fodor Sándor látott fantáziát az ingatlanegyüttes megszerzésében.

Elmondta, a hotel felszámolási eljárási alá került, és árverés útján szerezték meg. Május 16-án tehát kikerült a Civis Hotel hálózatból a gyulai Park Hotel, és a Fodor család működteti. A tulajdonos elmondta, nemcsak üzleti, érzelmi okok is közrejátszottak abban, hogy megszerezték a szállót.

– 1971-ben kerültem a Park étterembe felszolgálónak. Húsz évet töltöttem itt felszolgálóként és üzletvezetőként. Azért vágtunk bele, mert szeretném, ha visszanyerné régi fényét – mondta Fodor Sándor, tulajdonos.

A szállodán helyenként erősen nyomot hagytak az elmúlt évek, így az új tulajdonos nem is a 4csillagos hotelekkel akar versenyezni, hanem elmondásuk szerint inkább a magánszálláshelyek jelentik számukra a konkurenciát. Július elején 80 százalékos a kihasználtság, de a legnagyobb kihívást nyilván a téli időszak jelenti majd. Arra számítanak, a vendégek elsősorban az idősebb korosztály tagjai közül kerülnek majd ki. Az 56 szobás szállodát Fodor Krisztina igazgatja.

– Mindent megteszünk azért, hogy a vendégek azt kapják, amit egy három csillagos szállodától elvárnak. Nagy erőfeszítéseket teszünk azért is, hogy az üzleti partnerekkel szemben korábban kialakult negatív felhangokat kiküszöböljük – mondta Fodor Krisztina, szállodaigazgató

A Park hotelt korábban több befektető kívánta megvásárolni és sok, nem szállodai funkcióval ruházta volna fel a belföldi és számos külföldi érdeklődő. Fodorék kérdésünkre úgy fogalmaztak, valószínűleg könnyebb volt a szállodát megszerezni, mint működtetni lesz, de abban bíznak, sikerül bővíteni a vendégkört, illetve pályázati forrásból fel is tudják újítani a létesítményt. Ez számításaik szerint több 100 millió forintba kerülne.

Úgy számolnak, beruházásuk nagyjából 10 év alatt térül majd meg. Nézze meg képi beszámolónkat is a Galéria rovatban.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …