2024. március 29., péntek
FONTOS

Felújították a 38 éves tűzoltóautót

 

Saját erőből festették át és javították ki a gyulai tűzoltók 38 éves, matuzsálemi korúnak számító járművét a gyulai lánglovagok. A nyugdíjkorhatárt igencsak átlépő kocsi így nézett ki akkor, amikor még nem kezdték meg a felújítását a tűzoltók. Ha lemosták, vagy esett az eső, benne állt meg a víz, mostmár lefolyik róla, de eltüntették a legrozsdásabb részeket is.

A gyulai tűzoltóknál nem a gyorsbeavatkozó az egyetlen régi jármű, a létra is bőven 30 felett jár, így nagy szükség volna a gépkocsipark felújítására. Addig is marad a helyben elvégzett barkácsolás.

Abban bíznak, a járművet hamarosan sikerül lecserélni. Reményeiket nem utolsósorban a beadott pályázatukra alapozzák. Zanócz István parancsnok a GYula TV-nek azt mondta, ha be tudják szerezni a közel 50 milliós új járművet, akkor is megérte felújítani a régit, hiszen azt ebben az esetben valamelyik önkéntes tűzoltóság kapja majd meg.

Részletek a videóban, további képek a galériában.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …