2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Térfigyelő kamera buktatta le a biciklitolvajt

A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai a hétvégi járőrszolgálat ellátása során kiemelt figyelmet fordítottak a város területén lévő kerékpártárolókra és forgalmasabb helyekre, mert az elmúlt néhány napban több kerékpárlopásról is bejelentés érkezett. A rendőrség ügyeletén elhelyezett kamerákat is a nagyobb kerékpár tárolók környékére irányították.

Az ügyeleten szolgálatot teljesítő rendőr augusztus 13-án, szombaton 01 óra előtt néhány perccel a Kossuth teret figyelő kamerán egy gyanúsan viselkedő személyt vett észre a kerékpártároló mellett. A rendőröket a helyszínre irányította, akik lesből figyelték az eseményeket. Amikor az elkövető egy kerékpárral távozott a helyszínről, a rendőrök utána mentek, és a Vásárhelyi Pál utcában intézkedés alá vonták. A 27 éves férfi először tagadott, de mikor a rendőrök közölték vele, hogy a térfigyelő kamera mindent rögzített, elismerte, hogy a számzáras lakat kinyitását követően ellopta a kerékpárt.

A helyi lakost előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte cselekményét és a vallomásában még egy pénteki bicikli lopást is elismert. Mindkét kerékpárt lefoglalta a rendőrség, amelyeket a tulajdonosai vissza is kaptak – tájékoztatott Albert István, a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Nézze meg ezt is:

A járás legjobb vers- és prózamondói versenyeztek

  Huszonhárom felső tagozatos diák mérte össze tudását a kedd délutáni, a könyvtárban megrendezett járási …