2025. február 8., szombat
FONTOS

Új fenntartó a megyei színháznál

 

Kedd délután tartotta évadnyitó társulati ülését a Békés megyei Jókai Színház. Az évad ismertetése után Farkas Zoltán, a Békés megyei közgyűlés elnöke azt a bejelentést tette, hogy az ország egyetlen, tisztán megyei fenntartású színháza január elsejétől már nem megyei irányítású lesz, hanem átkerül Békéscsabához.

Az önkormányzatok szerepét megváltoztató közigazgatási törvény ősszel kerül a parlament elé. Ha elfogadják, a megyei fenntartású intézmények közül több is, a színházzal egyetemben a megyei könyvtár és a Munkácsy múzeum a megyeszékhely fennhatósága alá kerül. A megyei elnök külön fontosnak nevezte, hogy az az elv, amellyel a színház újjászületett öt éve, továbbra is létezzen, azaz, ha az ember színvonalas produkcióra vágyik, ne kelljen más színházba – akár Budapestre – mennie.
2013-tól az új előadóművészi törtvény is változásokat fog hozni. Ami a normatív támogatás rendszerét illeti, az elképzelések szerint a színházi, zenei és táncos előadó-művészeti szervezeteket ezentúl nem hat kategóriába, hanem három nyilvántartási csoportba sorolnák: nemzeti, kiemelt, illetve pályázati úton támogatott.

Még többet megtudhat videónkból!

Nézze meg ezt is:

Jól indult a szezon a gyulai női kézilabdában

  Erősen indult a szezon a CZ-Gyulasport női kézilabda csapatának. A téli felkészülés utáni első …