2025. május 22., csütörtök
FONTOS

3 baleset, 3 könnyű sérült

Három baleset történt az elmúlt időszakban Békés megyében – tájékoztatott Pengő Erzsébet, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Szarvason a Béke utcán közlekedő tehergépkocsi vezetője a Vasút utcai kereszteződéshez érve a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosította az elsőbbséget a Vasút utcán közlekedő kerékpárosnak és összeütköztek. A balesetben a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

Békéscsabán a Könyves Kálmán utcán egy személygépkocsi vezetője hátramenetet hajtott végre, mely során az úttest melletti vízelvezető árokba hajtott. A jármű vezetője ittas volt és a balesetben könnyű sérülést szenvedett.

Békéscsaba külterületén a 44. számú főúton közlekedő autó vezetője lehaladt az útpadkára, majd az útárokba csúszott. A balesetben az autó vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Nézze meg ezt is:

Engedély nélkül működött a műhely Bicerén

Szerzői jogok nagyobb vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség …