2024. április 20., szombat
FONTOS

A gyulai tűzoltók is megkapták az elmaradt túlórapénzt

 

Már 56 tűzoltóság megkapta a munkatársainak visszamenőlegesen járó túlmunkadíjat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel, hozzátéve, hogy az eddig beérkezett 88 szerződésből már csak 11 vár aláírásra.

Az OKF tájékoztatása szerint augusztus 31-ig 88 hivatásos önkormányzati tűzoltóság küldte meg számukra a túlmunkadíjak kifizetéséről szóló támogatási szerződést, valamint annak mellékleteit, ezek közül 77-tel már aláírták a szerződést, és megkezdődtek az utalások is.

Egyes támogatási szerződéseket a benyújtónak ki kell javítania, illetve ki kell egészítenie ahhoz, hogy azt elfogadhassák, de az OKF valamennyi érintett tűzoltósággal felvette a kapcsolatot – olvasható a közleményben.

A főigazgatóság a héten a gyulai, a szendrői, a szerencsi, a sátoraljaújhelyi, a sárbogárdi, a mosonmagyaróvári, a kapuvári, a csornai, a püspökladányi, a karcagi, a szigetszentmiklósi, a záhonyi, a paksi, a balatonfűzfői és a Lentiben működő tűzoltóság számára utalta át a pénzt. Eddig 56 tűzoltóság összesen több mint 3 milliárd forint támogatásban részesült – tudatták. A kormányhatározatban rögzített forrás már augusztus 1-jén megérkezett az OKF számlájára. Amint a pénz megérkezik a tűzoltóságokhoz, azoknál haladéktalanul megkezdik az állomány érintett tagjainak történő kifizetést, ezt követően elszámolást küldenek az OKF-nek, ennek végső határideje – a kormányrendelettel összhangban – 2011. október 20.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben hozott határozata szerint a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 óra és a későbbi 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …