2024. április 16., kedd
FONTOS

Nincs drasztikus létszámcsökkenés az iskolákban

Szerda délután öt órakor rendezték a tanévnyitót a több gyulai iskolában, azelőtt egy órával pedig ingyenes tanszervásárlási utalványokat adtak át a városházán. Gerhard Stengel és csapata az összegyűlt 320 ezer forinttal a gyulai nagycsaládosokat támogatja.

Mint az közismert, országszerte több településen merültek fel problémák az ingyenes tankönyvekkel kapcsolatban, a gyulai helyzetről ugyanezen az eseményen Galbács Mihály alpolgármester adott tájékoztatást, hangsúlyozva, hogy a városban nem alakult ki ilyen gond.

Az idei tankönyvmizéria mellett évek óta a gyermeklétszám csökkenésével küzdenek az iskolák.

A számok az elkövetkező évekre nem mutatnak jelentős csökkenést. 3Téma című műsorunkban, ahol a tanévkezdéssel foglalkozunk, Sióréti Gabriella és Petróczki Zoltán is egyetértett abban, hogy nincs már szó igazán drasztikus létszámcsökkenésről.
A GYAKI igazgatója arról számolt be, hogy fél osztálynyi gyerekkel lett kevesebb náluk, de a tanulócsoportok száma nem változott. Sióréti Gabriella a iskolák állami kézbe vételének esélyeit latolgatva úgy nyilatkozott, nagyobb biztonságot, erősebb köteléket jelentene számukra, ha továbbra is a helyi önkormányzat maradna a fenntartó.
A Karácsonyi összlétszáma állandónak tekinthető a karácsonyiban is, bár a belső arányok időnként változnak. Az igazgató felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az általános iskolát Gyulán befejező tanulók jelentős része más városban folytatja középfokú tanulmányait.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …