2024. április 19., péntek
FONTOS

Vonzóvá kell tenni Békés megyét

Komoly pályázati lehetőségek nyíltak meg térségünkben is, az új Széchenyi Terv segítségével a turizmusfejlesztési lehetőségekre, hiszen 2011 és 2013 között, a Dél-Alföldre két milliárd forint áll rendelkezésre, ilyen célú pályázatokkal.

A kisvállalkozások így akár hetven százalékos, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A minimálisan igényelhető összeg öt millió forint, a plafon 50 millió is lehet ezeknél a vállalkozásoknál.

A pályázat fő célja fellendíteni a dél-alföldi idegenforgalmat, egyúttal munkahelyet is teremtve az ágazaton belül. Többek között ennek a projektnek az ismertetése volt a célja annak a tájékoztató fórumnak, melyet Békésen rendeztek a turizmusban érdekelt felek számára. A DARFÜ (Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség) által meghirdetett tájékoztatón, Váry Éva projektmenedzser hangsúlyozta, ezekkel a forrásokkal, a megyében még kiaknázatlan turisztikai lehetőségeket szeretnék megcélozni.

További részletek a videóban, még több kép a galéria rovatunkban.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …