2024. március 29., péntek
FONTOS

Zebra Zsaru, Szuperbringa és Iskola Rendőre program

Országos program végrehajtásával és megyei kezdeményezéssel is igyekszik erősíteni a gyermekek biztonságát a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. Az ORFK – OBB 2008-ban indította el „Az iskola rendőre” elnevezésű bűn- és baleset-megelőzési programját, Békés megyében pedig a most kezdődő tanév már a hatodik, amikor a gyalogátkelőknél Zebra Zsaruk segítik a kisdiákokat. Emellett a rendőrség az új országos kezdeményezésével, a Szuperbringa programmal is a diákok biztonságos közlekedését kívánja elősegíteni.

Fokozott figyelem, Zebra Zsaruk az átkelőknél

Szeptemberben a tanítás kezdete előtti és befejezése utáni időszakban 29 iskolánál fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani, 17 intézménynél pedig polgárőrök segítik a közlekedőket. A Zebra Zsaru program keretén belül a megye 11 általános iskolája előtt, a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél minden reggel 7 óra 15 perc és 7 óra 55 perc között egyenruhás gyermekek és rendőrök együtt segítik az úttesten való biztonságos átkelést.


Szuperbringa Program

Magyarország új középtávú Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramjának megfelelően 2011-ben a rendőrség kiemelt feladatai között szerepel a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása. Ennek egyik új eleme a „Szuperbringa” program, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedéstudományi Intézet, és az ORFK-OBB együttműködése keretében valósul meg. 2011. szeptember hónaptól kezdődően az iskolarendőrök az illetékes megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőség szakembereivel közösen az oktatási intézményekben vizsgálják át a gyermekek által használt kerékpárokat. Amennyiben a jármű az előírásoknak megfelel, akkor a kerékpár vázára egy „Szuperbringa igazolást” (műszaki matricát) ragasztanak fel.

Békés megyében szeptemberben a korábbi „Zebra Akadémia” oktató program mintájára a megye 16 általános iskolájában hirdeti meg a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a „Szuperbringa” programot. Ennek keretében az iskola 5. osztályos tanulói részére a területileg illetékes rendőrkapitányságok közlekedési szakemberei az iskola rendőrével közösen a tanév során 12 órában (6 x 2) játékos előadás-sorozat keretében hívják fel a gyermekek figyelmét a helyes közlekedési magatartás-formákra és a szabályok betartásának fontosságára.

A program célja, hogy az egyenruhás rendőrök által tartott előadások, melyek elsősorban a kerékpáros közlekedés szabályaira, a kétkerekű jármű technikai kezelésével kapcsolatos ismeretekre épülnek, megerősítsék a gyermekekben az eddig tanultakat, és hasznos kiegészítői legyenek az iskolai tananyagnak.

Az előadás-sorozat végén a diákok vizsgát tesznek, amely elméleti és gyakorlati részből áll. A sikeresen vizsgázó gyermekek szuperbringa kerékpáros igazolványt kapnak.

Az iskola rendőre

Az iskolákban az iskola rendőre szülői értekezleteken hívja majd fel a figyelmet a biztonsági öv használatának, a szabályok betartásának és a személyes példamutatásnak a fontosságára. Emellett a tanév során folyamatos kapcsolatot tart a tantestülettel és a szülőkkel, akik jelezhetik felé az iskola, valamint az iskola környékének rendjével kapcsolatosan felmerülő problémákat.

– A rendőrség kéri a szülőket, hogy ügyeljenek a szabályok betartására! Ha gyermekeket visznek, használják az életkoruknak megfelelő biztonsági eszközt. Az iskolák környékén pedig legyenek körültekintőek, óvatosak. Igyekezzenek időben elindulni otthonról, mert a sietség figyelmetlenséghez, a figyelmetlenség pedig balesethez vezethet – figyelmeztetett Vargáné Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Csökkent a gyermekbalesetek száma

Az elmúlt években Magyarországon jelentősen csökkent a gyermekbalesetek száma. Míg 1990-ben 3740 gyermek sérült meg közlekedési balesetben (melyből 107 volt halálos kimenetelű), addig 2008-ban 2117, 2009-ben 2012, 2010-ben pedig 1808 gyermekbaleset történt az ország közútjain. 2008-ban 25, 2009-ben 22, 2010-ben pedig 20 gyermek vesztette életét közúti közlekedési balesetben.

Békés megyében 2008-hoz képest 2009-ben 33%-al csökkent a gyermekbalesetek száma. Ezt követően 2010-ben jelentős emelkedés nem következett be, 3-al több gyermekeket érintő közúti szerencsétlenség történt, mint az előző évben. Míg 2008-ban 63 gyermekbaleset történt, addig 2009-ben 42, 2010-ben pedig 45. Halálos kimenetelű gyermekbaleset 2009-ben és 2010-ben nem történt.

Gyermekbalesetek száma, Békés megye

2005. szeptember: 5

2006. szeptember: 5

2007. szeptember: 6

2008. szeptember: 9

2009. szeptember: 5

2010. szeptember: 3

Ezek a balesetek jellemzően nem iskolák környékén történtek.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …