2023. június 8., csütörtök
FONTOS

Aranyosra lőtték magukat

 

Szép eredményekkel büszkélkedhetnek a Gyulai Szabadidős Lövészklub tagjai, Mult István, Babinyecz István, és Wild Ferenc, hiszen a közelmúltban egy megyei és egy országos bajnokságon is részt vettek Békéscsabán, illetve Budapesten.

{vsig}galeria/lovesz{/vsig}

Mindkét helyen sikerült megszerezni az első helyet, és a megyei megmérettetésen egy második és egy harmadik hely is a gyulaiaké lett. Mult István, a klub elnöke érdeklődésünkre elmondta, jelenleg az évadzáró versenyükre készülnek, illetve októberben a nagykőrösi vidékbajnokságra szeretnének eljutni, de ez még anyagi okok miatt egyelőre bizonytalan.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Sok programot kínál Gyulán az Ünnepi könyvhét

Csütörtök délután kezdődnek Gyulán az Ünnepi könyvhét programjai, a fürdővárosban idén sok eseménnyel várják a …