2024. április 20., szombat
FONTOS

60 éves a szoci

 

Napra pontosan hatvan évvel ezelőtt kezdte meg működését Gyulán a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona. Ebből az alkalomból rendeztek szerdán ünnepséget az intézményben.

A Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai Osztályának képviseletében Laky Ibolya méltatta az intézmény munkáját, majd Gyula város részéről, dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a megjelenteket. Bagyinszki Zoltánné intézményvezető képes bemutatóval foglalta össze az elmúlt hat évtizedet, majd elismeréseket adtak át azon lakóknak, akik az otthon megalapítása óta az intézményben élnek, illetve az otthonnal egyidős, hatvan éves munkatársaknak. Kitüntetést vehetett át Bognár Józsefné, gondozási egységvezető ápoló és Dolozim Emese, intézményvezető ápoló. A jelen lévő egyházak képviselőinek áldása után, az esemény közös faültetéssel zárult.

Nézze meg videónkat is!

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …