2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A hosszú élet titka a szeretet

 

„Szeretnénk Gyula város polgárai nevében megbecsülésünket kifejezni” – kezdte így születénsnapi köszöntőjét dr. Görgényi Ernő polgármester, aki a város címzetes főjegyzője társaságában egy tortával és az ilyenkor szokásos miniszterelnöki üdvözlővel kívánt boldog 90. születésnapot Varga Kálmánnénak.

A péntek délutáni születésnapi zsúron részt vett az ünnepelt két gyermeke és még a szomszédból is átjöttek köszönteni. Irénke néninek a két gyereke mellett három unokája és két dédunokája is van. A család 1947-ben költözött, pontosabban költöztették át Magyarországra az akkori Csehszlovákiából, Gútáról. Irénke néni kislányként tanult meg sütni-főzni, erről büszkén mesélt, amikor megkérdeztük, mit főzött legszívesebben. Irénke néni elmondása szerint soha egyetlen korty alkoholt nem fogyasztott. Ez a döntése a 90 évet figyelembe véve őt igazolja.

Nézze meg videónkat és képgalériánkat is.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …