2024. április 16., kedd
FONTOS

Bajban a Béres család

Lakásának felújítása közben került bajba egy gyulai család, akik most azt remélik, ha segítséggel is, de még a hideg idő beállta előtt befejeződik a munka.

Béresék, bár tudták, hogy kevés pénzük van, a közelmúltban vágtak bele a korszerűsítésbe. A ház belülről nem volt bevakolva, korábban szőnyeggel borították a falakat.

Béres Sándor az udvaron körbevezetve megmutatta, a felújítás miatt az udvarba költöztették a konyhát, most egy kinti tűzhelyen főznek.

A helyzet nem jobb odabent sem, bár a munkálatok ellenére, amennyire lehet, rendet tartanak. Sándor reggel fél ötre jár dolgozni, de az ő keresete sem elég most, hogy belevágtak a felújításba, hiszen ehhez kölcsön is kellett kérniük.

Az asszony munkanélküli, kilencedik műtétjére készül, közben két gyermeket nevelnek. Mint mondta, csak remélni tudják, hogy a rossz idő beállta előtt befejeződik a munka.

A családnak eddig is sokat segített a Rászorulók Érdekvédelmi Szervezete. Dékány Ilona abban bízik, lesznek olyan jó szándékú emberek, akik önzetlenül a család mellé állnak, akik, mint mondta, tisztességes, gyermekeiket rendben nevelő emberek.

A családnak most lett egy egészen kicsi fürdőszobája, azonban bojler, így meleg víz sincs. Nincs gáztűzhelyük sem, és ha még fűteni tudnak is valahogy, a hűtőjük is régi típus, vagyis többet fogyaszt, mint amennyit hűt. Gyulán csak a RÉSZ tagjai között több, mint 100 család él hasonló, vagy alig jobb helyzetben.

Részletek a videóban, képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában

  Az őzike csoport műsora színesítette a tizenkilencedik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozatot a …