2025. március 20., csütörtök
FONTOS

Hagyományt teremtenének a Göndöcs duatlonnal

Első alkalommal rajtolt el kedden a Göndöcs duatlon mezőnye. A szervezők elsődleges célja az volt, hogy versenylehetőséget biztosítsanak azok számára, akik rendszeresen foglalkoznak futással és kerékpároszással.

A fiatalabbak 2,5 kilométer futás mellett 3,5 kilométert kerékpároztak, az idősebbek ennek körülbelül a dupláját teljesítették. A versenyen nemcsak a göndöcsös, hanem más iskolákba járó diákok is részt vettek, még Nagyszalontáról is jöttek. A szervezők szándéka szerint a duatlont jövőre is megrendezik, igaz, akkor már több résztvevőre számítanak.

Részletek és interjúk a videóban, képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Körösök tükrében: új tárlat a Tájvízházban

  Körösök tükrében – a József Dezső Alkotótábor Egyesület munkáiból nyílt kiállítás kedden a Tájvízházban. …