2021. május 9., vasárnap
FONTOS

A hideg miatt beindultak a szülések

 

Eseménydús hétvégén van túl a gyulai mentőszolgálat. Szombaton szinte szokásosnak mondható, hogy kora reggel és késő este is részegeket látnak el, emellett most kocsmai verekedés sérültjét is el kellett látniuk.

{vsig}galeria/mento-szules{/vsig}

Az alkohol játszotta a főszerepet a vasárnap hajnali, egyik balesetnél, ahol a rendőrség közlése szerint a Széchenyi utcában egy személygépkocsi jobbra lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A jármű vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a férfit további mintavételre állították elő. Vasárnap azonban nem is egy baleset történt szinte egymás után.

A hideg idő beköszöntével egyre több olyan esethez vonultak a mentők, melyek szüléssel kapcsolatosak. Az egyik várandós anyuka az autóban hozta világra gyermekét.

– Szombaton második szülésére készült egy sarkadi anyuka, aki a mentőautóban hozta világra gyermekét. Szerencsére mindkettőjüket egészségesen szállítottuk be a kórházba. Vasárnap hajnalban egyik kollégánk saját feleségét hozta be, az újabb mentős csemete időközben meg is született. Fodor Ármin egészségesen, 3850 grammal látta meg a napvilágot a hétfői nap folyamán – mondta Schneider László állomásvezető mentőtiszt.

Nézze meg videónkat.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Hol is kezdjem

A gyulai Balássy Fanni első kötetét Dézsi János ajánlja.