2025. július 20., vasárnap
FONTOS

27 milliárd a megyei gazdáknak

A hét elején országszerte megkezdődött a terület alapú támogatások folyósítása. Békésben mintegy 27 milliárd forintot kapnak a gazdák, ami 5 milliárddal több a tavalyi összegnél.

{vsig}galeria/erdos1{/vsig}

Erdős Norbert kormánymegbízott a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Békés Bács-Kiskun után az ország második legjelentősebb agrármegyéje. Erdős Norbert fontos eredménynek nevezte, hogy a tavalyihoz képest idén jelentős mértékben megemelkedett a kifizetett összeg.

Az MVH megyei kirendeltségvezetője, Német Tibor arról is beszélt, hogy a sikerek egyik legfontosabb mozgatórugója az volt, hogy a kormányhivatal megalakulását követően a jó együttműködés alakult ki mind a hivatallal, mind a kormányablakkal.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Gyulavári Kastélyban

Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját …