2024. április 20., szombat
FONTOS

Kinőtte az iskolát a matekverseny

A korábbiakhoz képest egészen sok újdonságot hozott az idei év a Bolyai matematika csapatverseny szempontjából, hiszen azt lehet mondani, hogy a vetélkedő kinőtte Békés megyei bázisát, a GYAKI 5. számú iskoláját. Ebben az évben ugyanis közel kétszáz csapat adta be nevezését.

{vsig}galeria/bolyai1{/vsig}

A “lila” iskolában a gyulai, illetve a gyulai körzetbe tartozó gyermekek veselkedtek neki a feladatoknak, így Kétegyházáról és Okányból is érkeztek ide gyerekek. Az alma mater falai között a 200-ból hetven csapat mérte össze tudását, próbálta meg a lehető legjobban kitölteni a teszteket. A tagintézmény vezetője, Szabadosné Bécsi Katalin arról számolt be, hogy tapasztalataik szerint a matematika, mint tantárgy egyáltalán nem riasztja el a gyerekeket.

A verseny ünnepélyes megyei eredményhirdetését jövő héten rendezik meg az Erkel zeneiskolában.

Nézze videónkat is!

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …