2023. május 30., kedd
FONTOS

Szűz Mária oltalmában

 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a KDNP gyulai szervezete jóvoltából egy Mária szoborral gazdagodhatott a Göndöcs Benedek középiskola Don Bosco kollégiuma.

{vsig}galeria/iksz{/vsig}

Az intézmény igazgatója szerint ez jóval több, mint egy ajándék.  Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a közelmúltban alakult meg a fürdővárosban, ez volt az első ilyen jellegű megmozdulása. A rendezvényen részt vett Miklós Péter, a szövetség országos alelnöke is, aki kiemelte, hogy egy párton, vagy szövetségen belül nem a mennyiség a lényeg, hanem az, hogy milyen értékrend szerint élnek annak tagjai. A Szűzanya szobor a Don Bosco kollégium aulájában lesz látható.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Így rajtolt Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivál mezőnye

Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, …