2024. március 29., péntek
FONTOS

Megújul a Béke sugárút

A belvárost és a németvárost érinti, de egész Gyulára nagy hatással lesz a Béke sugárút fejlesztésének – mondta a szerda reggeli sajtótájékoztatón körzeti és országgyűlési képviselői minőségében megjelenő Gajda Róbert. A képviselő emlékeztetett, a város már korábban is beadott egy pályázatot, ám azt 2010. áprilisában elutasították.

{vsig}galeria/beke{/vsig}

Gajda Róbert hangsúlyozta, a pályázat egyelőre csak az első fordulón jutott túl. A következő időszak az útvonalterv elkészítésével, a projektfejlesztéssel, a tervek engedélyeztetésével és kivitelezők kiválasztásával telik majd.

A pályázat elemeit Görgényi Ernő ismertette. A polgármester hangsúlyozta, nem látványberuházásról van szó. A polgármester a művelődési házat jelenlegi állapotában a város szégyenfoltjának nevezte, így a pályázat egyik legnagyobb hozadéka az lehet, hogy ezt az épületet felújítják. Görgényi Ernő beszámolt arról, hogy a jelenlegi Kohán képtár visszanyeri eredeti, vigadó funkcióját, a képeket pedig a mostani “B” épületbe, az egykori könyvtár bővítés előtt álló termeiben helyezik el. A tervek szerint a Béke sugárúton kerékpárút fut majd a Göndöcs kertig. A 883 millió forintos, a várostól 180 milliós önerőt igénylő pályázat lényeges eleme a park felújítása mellett több épület rehabilitációja, a zenepavilon felépítése is.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …