2023. május 30., kedd
FONTOS

Vöröskeresztes óra a Magvetőben

A Magyar Vöröskereszt gyulai vezetője tartott előadást csütörtök délután a Magvető Általános Iskolában.

{vsig}galeria/magveto-vk{/vsig}

Mint azt Dénesné Kereső Irén elmondta, elsősorban a véradásokról ismerik őket a fiatalok, de a kép ennél azért árnyaltabb, így az ilyen alkalmak nemcsak arra jók, hogy a gyerekek hasznos és új dolgokat tanuljanak, hanem arra is, hogy jobban megismerjék a vöröskereszt munkáját.

Részletek és interjúk a videóban.

Nézze meg ezt is:

Így rajtolt Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivál mezőnye

Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, …