2024. április 16., kedd
FONTOS

Költségvetés, fásítás, aszfaltozás váriban

 

Négy napirendi pontot tárgyalt a gyulavári részönkormányzat hétfő délutáni ülésén. A legfajsúlyosabb téma a 2012-es költségvetés megtárgyalása volt, de szó volt a gyulavári részönkormányzat jelenlegi anyagi helyzetéről is, ahol a jövőbeni tervekről is szó esett.

A részönkormányzat elnöke, Szabó Károly elmondta, elégedett az eddig elvégzett munkával, ugyanis több helyen új aszfalt került az utakra és jelenleg is egy fásítási program folyik. A részönkormányzat 50 ezer forinttal támogatja egy gyulavári karácsonyi műsor megszületését.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film

  Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő …