2024. április 19., péntek
FONTOS

2,2 milliárdos állami normatíva 2012-ben

Politikai vitáktól hemzsegett Gyula Város Képviselő-testületének csütörtöki ülése, ahol a költségvetési koncepció volt a fő napirendek között a legfontosabb pont. A költségvetést a testület minden év februárjában fogadja el, a koncepció megtárgyalása ennek elengedhetetlen feltétele.

{vsig}galeria/testuleti-november{/vsig}

Az önkormányzatiság átalakítása miatt sok a változó szám, egyik ilyen például a tűzoltóság katasztrófavédelemhez történő áthelyezése, mely 261 millió forint elvonással jár. Leel-Őssy Gábor, a Körösök Völgye Vidékfejlesztéséért és Kultúrájáért Egyesületet képviselője az országos politikát említette meg hozzászólásaiban. Az irányszámok előzetes ismeretében kijelenthető, hogy előreláthatólag 19 millió forinttal kap kevesebb állami normatívát Gyula városa 2012-ben.

A képviselők ezután a Gyulai Várfürdő idei, várható eredményének és 2012-re szóló üzleti tervének koncepcióját hallgatták meg. Az ügyvezető elmondta, 25-35 millió forintos nyereséggel lesz zárható ez az év. A várfürdő finanszírozása is változás előtt áll. A testületi-ülés végén a képviselők elbúcsúztatták dr. Horváthné dr. Barta Edit aljegyzőt, aki december elsejétől Medgyesegyházán vállal jegyzői feladatokat.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …