2024. április 20., szombat
FONTOS

Belefáradt a bűnözésbe

Egy év próbára bocsátásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt, 2011. október 19-én este betört egy újkígyósi sörözőbe – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Az elfogása nem mindennapi körülmények között zajlott, ugyanis a férfi miután benyomta a kocsma ajtaját és bement a helyiségbe, elaludt. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy előtte kiszolgálta magát, megivott egy üveg sört, és egy deciliter vodkát. Ezen kívül egy szatyorba beletett egy üveg több ezer forintos vodkát és egy üveg sört. Elvinni azonban már nem tudta, mert elnyomta az álom. A hajnalban nyitni érkező pultos ébresztette fel, majd értesítette a rendőrséget.

A 40 éves férfi ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség miatt indított eljárást, és 2011. november 18-án bíróság elé állították. A Békéscsabai Városi Bíróság egy évre próbára bocsátotta az egyébként még büntetlen előéletű férfit.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …