2021. május 7., péntek
FONTOS

Piac, gyümölcsös és őstermelői címzés

 

Alapvetően mezőgazdasági témák szerepeltek a városháza ovális termében kedd délelőtt megtartott sajtótájékoztatón. Ez alól egyedül a Szent István utcai, továbbá a Mágocsi és a Kulcs utcákban kivágott, elöregedett akác és vérszilva fák jelentettek kivételt.

{vsig}galeria/pmsa{/vsig}

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a munkálatokat kedden elkezdték. Mint kiderült, az ültetéshez szükséges pénzt Ökrös István és Görgényi Ernő mellett a Harruckern középiskola biztosította.

A polgármester beszámolt egy gyümölcsöskert létrehozásának szándékáról is. Mint mondta, első körben várhatóan 170 magoncot ültetnek el. Valamennyi őshonos, de már kevéssé ismert fajta lesz. A projekt célja éppen ez, megőrizni, jobb esetben pedig elterjeszteni ezeket a gyümölcsfajtákat.

Alt Norbert alpolgármester a piac felújításával kapcsolatban elmondta, idén 4 millió forintot költöttek rá, emellett ingyenessé tették a parkolást és csökkentették a helypénzt. Egy nem reprezentatív felmérés szerint az árusoknál mindez 3-5 százalékos forgalomnövekedést generált, ami az általános pénzszűke fényében pozitívumként értékelhető.

A piac korszerűsítés fontos eleme lesz annak az őstermelői boltnak a létrehozása, mely az árusoknak nem konkurenciaként, hanem éppen ellenkezőleg, egyfajta segítségként működne. A város ehhez pályázati forrást próbál meg igénybe venni. Januárra tervezik az őstermelői címzés bevezetését.

Alt Norbert elmondta, Araddal közösen olyan pályázatot nyújtottak be, melynek keretein belül Gyulán térségi növényfajták génbankját hozhatják létre.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Új korosztályokat indít a Grosics Akadémia Gyulán

Új korszak kezdődik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójának életében. A minap Halász László szakmai …