2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Rendkívüli testületi ülés közmeghallgatással

Felmondta a vagyonbiztosítást eddig végző céggel a szerződést Gyula város önkormányzata. 2011. december 31-től elképzelhető, hogy nem a Groupama-Garancia Biztosító Zrt. fogja végezni a biztosítást.

A változásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület szeretne több cégtől árajánlatot kérni. A december 15-i ülésen vélhetőleg döntés születik arról is, hogy a versenytárgyalások eredményeképp melyik biztosító ajánlatát fogadják el a képviselők. Mint ismeretes több mint 700 millió forintot nyert egy pályázaton Gyula városa. Az összeget a művelődési ház felújítására, a Göndöcs kert rehabilitációjára és a Béke sugárút hídtól a Zöld keresztig tartó szakaszának a megújítására lehet felhasználni. Mivel a pályázat két körös, így további döntés vált szükségessé. Gajda Róbert, a körzet képviselője, az egész várost érintő, hatalmas jelentőségűnek ítélte a pályázatot. A testület egyhangúlag szavazta meg a szükséges 18,6 millió Forintot.
A rendkívüli testületi-ülés után közmeghallgatást tartottak a képviselők. A közmeghallgatáson ismertették a készülő zajrendeletet, de a szokásokhoz híven ismét téma volt a lakosok szerinti, szombat éjszakánként tapasztalható utcai hangoskodás.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …