2019. november 21., csütörtök
FONTOS

Kiütéses szezonzáró

Megköszönte a Várfürdő-Gyulai Termál FC együttese az őszi szezont lezáró mérkőzés után a közönség biztatását.

{vsig}galeria/focifoci{/vsig}

Az örömre egyébként is volt ok, hiszen ami az előző két mérkőzésen, a Szolnok II. és a Pilisvörösvár ellen nem sikerült, az most összejött. A Jánoshida a gyulaiak mumusa volt az előző szezonban, hiszen oda-vissza verték a fürdővárosiakat. Most erről szó sem volt, a hazaiak már a találkozó elején megszerezték a vezetést, amit a szünetig növelni is tudtak. A második félidőben a Jánoshida büntetőt hibázott, a Gyula újabb gólt ért el, így a finisre 3-0-lal érkeztek.

Zelenyánszki távoli bombagólja után a Gyula is büntetőhöz jutott.

Ezt a mérkőzés legjobbjának választott Bálint Balázs értékesítette. Így ő vehette át a pezsgőt is a meccs végén Galbács Mihály klubelnöktől. A játékos úgy vélekedett, a mutatott játékkal eddig sem volt gond, a helyzetkihasználással viszont akadtak problémák.

Fodor Sándor edző elégedetten nyilatkozott nemcsak a mérkőzéssel, hanem az egész szezonnal kapcsolatban. Az őszi szezont rövid levezetés, majd pihenő követi, a felkészülést a csapat január 16-án kezdi meg. Az ősszel megszerzett 28 pont mellett a csapat körüli jó hangulatot növeli, hogy a kölcsönös előnyök jegyében alakul az együttműködés a Grosics Akadémiával. A bajnokság márciusban folytatódik.

Részletek és gólok a videóban.

Nézze meg ezt is:

16 tagú delegáció képviseli Békés megyét Pekingben

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nemrég Pekingben járt, ahol újabb együttműködési megállapodásokat írt alá. …

Vélemény, hozzászólás?