2024. március 29., péntek
FONTOS

Rajzverseny az Implomban

Pénteken rendezték a hagyományos Márton napi rajzverseny eredményhirdetését a GYAKI Implom József nevét viselő tagintézményében. Az iskola a Németvárosi Óvodával karöltve immár 12. alkalommal írta ki a pályázatot.

{vsig}galeria/implomosrajz{/vsig}

A versenyre nem kevés, egészen pontosan 120 pályamunka érkezett, így a zsűrinek már csak a nevezések száma miatt sem volt könnyű dolga.

A díjkiosztóra a legjobb 30 alkotást elküldő gyermeket hívták meg. A rendezvény sikeréhez a versenyző és a fellépő diákok mellett szükség volt a német kisebbségi önkormányzat és az Implom iskola diákönkormányzata mellett Gerhard Stengel segítségére is.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …