Gortka István építésszel készített interjút Bihari Mária a Gyula Televízió Kézjegy című műsorában.
{vsig}galeria/epitesz{/vsig}
Gortka István Gyula elmúlt néhány évtizedének egyik legfontosabb építészeti szereplője. A felvetésre, hogy ha az anyagi háttér a csillagos ég lenne, akkor Gyula mely épületét alakítaná át, újítaná fel, tenné igazi, gyulai remekművé a következőképp válaszolt:
– Nem sok ilyen épület van, a Béke sugárútról csak a Komló épülete jöhetne szóba, de az is csak belülről. Ez az a tömb, amire szívesen vállalkozna. A sarkon egy kész épület van. Mögötte, ahol a Komló cukrászdája volt, valamint a mozi… Ez az egész komplexum alkalmas lenne egy belvárosi szállodának – mondta.
A kérdésre, hogy építész szemmel mely épületeket szégyelli, akár mert rossz állapotban van, akár mert olyan, így felelt:
– Szégyellem, hogy a Bodoky utca 8. szám alatti, a gimnázium melletti épület ilyen állapotban van. Szégyellem, hogy a város nem gondoskodott időben róla. Persze máshol is van ilyen. Nemrégen foglalkoztam a népépítészeti csodának minősíthető, Sirály utca 33. szám alatti épülettel. Annak az az alapvető baja, hogy a tulajdonos részenként újítgatta fel. Az épületet kompletten helyre kellene állítani. Ez az egyetlen olyan ház, amely háromosztatú, nádfedeles, szabadkéményes épület a városban, ami még egyáltalán létezik – mondta.
És végül Gyuláról összességében:
„Alföld Sopronja”, az „ország dél-keleti kapuja”, „az Alföld gyöngyszeme” megfogalmazások is gyakran elhangzottak már, amikor ezt a 32.500 lakosú kisvárost, Gyulát jellemzik. Evlia Cselebi, a híres török világutazó még Velencéhez is hasonlította a Fehér Körös ágaival sűrűn átszelt települést, amikor a török hódoltság idején Gyula a szandzsák székhelye volt. Valóban, Gyula ma is más, mint egy hagyományos értelemben vett alföldi város, itt a földszintes polgárházak, a műemléképületek, a gazdag utcaképek, a zöldfelületekkel tarkított térsorozatok, a település polgárosultsági foka adja meg az emberléptékű város hangulatát”.
Részletek a Gyula Tv Kézjegy című műsorában.