2024. április 20., szombat
FONTOS

Több mint kétszáz kilós Magyarország legnagyobb szaloncukra

Több mint kétszáz kilogrammot nyom Magyarország és egyben a világ legnagyobb szaloncukra, amely a Bonbonetti Choco Kft. mestereinek keze munkáját dicséri.

A rekordméretű, csokoládéval burkolt marcipános szaloncukor – amelyből 20 ezer apró is kitelne – három méter hosszú.  
A mega szaloncukor összesen 209 kilogrammot nyom, jóval meghaladva az eredeti elképzeléseket. A rekordkísérlet előkészületei már jó ideje folytak, mert egy ekkora méretű édesség előállítása nem csupán az érdeklődők, hanem maguk a készítők számára is újdonság volt.
A gigászi szaloncukor kivitelezőinek mindent az eredeti előállítási mód szerint kellett elkészíteniük és összeállítaniuk, mert csak így lehet hiteles a rekord. Az óriási karácsonyi finomságnak ugyanolyan alapanyagokból és ugyanolyan módon kellett elkészülnie, mint apró társainak és persze az ízét tekintve sem maradhatott alul – olvasható a Bonbonetti Csoport MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az óriás szaloncukor elkészítésének célja nem csupán a rekord felállítása volt, hanem, hogy felhívja a figyelmet a különleges hungarikum sajátosságaira: a valódi csokoládé és a magas tápértékű, minőségi anyagok fontosságára.
A mega szaloncukor jótékony célt is szolgál. A hatalmas édesség a Béke Gyermekotthon kerül, ahol közel száz bentlakó várja az egyedülálló és különleges finomságot.(MTI)

Nézze meg ezt is:

Fennállásának 10 éves jubileumát ünnepli az Illés Panna Népdalkör

Az Illés Panna Népdalkör tagjai amellett, hogy örömforrásként tekintenek a népzenére, nagyon fontos munkát is …