2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bemutatkozott a DKP gyulai szervezete

Kedd délelőtt, sajtótájékoztató formájában adta első életjelét magáról a Demokratikus Koalíció gyulai szervezete.

{vsig}galeria/dkp{/vsig}

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy minden gyulait büszkeséggel tölt el a megújult Implom iskola, de egyben arra kéri fel a párt gyulai szervezetének tagjai a város országgyűlési képviselőit, hogy emeljék fel hangjukat az iskolák állami kézbe adása ellen.

A fő pont a sajtótájékoztatón a múlt csütörtöki fórum volt, melyen Kövér László is részt vett. A Demokratikus Koalíció gyulai elnöke nem kapott bebocsájtást a fórumra, mely szerinte nyilvános volt. Leel-Őssy Gábor elmondta, először Galbács Mihály és Alt Norbert alpolgármesterek személyesen, majd végül Gajda Róbert telefonon kérte meg őt, hogy ne menjen be a fórumra.

Galbács Mihály megkeresésünkre elmondta, nem alpolgármesterként, hanem Fidesz-aktivistaként volt jelen a rendezvényen, és mindenek felett biztonságot akartak.

A sajtótájékoztatón szó esett még a város 2012-es költségvetéséről is, amely Leel-Őssy Gábor szerint még átláthatatlan.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …