Ebben a formában utoljára ülésezett a megyei önkormányzat az elmúlt hétvégén, ahol több fontos napirend is terítékre került.
{vsig}galeria/megyeules{/vsig}
Szó volt a nemzetközi programról, a 2012-es költségvetési koncepcióról, a megyei elnök szerint az elvárásoknak megfelelően tudtak ebben az évben gazdálkodni. A Jókai színházat és a Napsugár bábszínházat, illetve az Ibsen házat a megye átadta a békéscsabai önkormányzatnak. Varga Zoltán MSZP-s képviselő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, eddig jó gazdája volt a színháznak a megye, reméli, hogy ez a városnál is folytatódik majd. A Jobbik a költségvetés koncepciója kapcsán adott hangot szkepticizmusának, mondván, nagyon sok dolgot még nem látnak tisztán a jövőt illetően.
Az ülésen a területfejlesztési tanács közel húszmillió forintos támogatásáról is döntöttek a képviselők: videó.