Huszonnégy órás felolvasóverseny kezdődött kedden a Százéves Cukrászdában. A csapatok egymást váltva Tamási Áron: „Ábel a rengetegben” című művét olvassák fel egy napon át.
{vsig}galeria/szazeves{/vsig}
A minimum ötfős csapatok célja ezen a napon ráirányítani a figyelmet az olvasásra, illetve a könyvre, aminek már kilenc éves hagyománya van, de most először a gyulai helyszínen. Lánczi Ildikó főszervező elmondta, a gyerekek segítségével választják ki közösen a művet, és egy-két hajnali holtpontot leszámítva, a diákok két óránként váltva egymást teljesítik a feladatot.
Részletek a videóban.