Lesznek változások jövőre a gyulai várfürdő árpolitikájában, de nem januártól – mondta a gyula tv-nek boros lászló attila. A cég ügyvezetője hangsúlyozta, az árképzést néhány kedvezőtlen trend, mint például az áfa mértékének változása mellett nagyban befolyásolja majd az is, hogy mikor el a családi élményfürdő kialakítása.
{vsig}galeria/furdoar{/vsig}
Előbbi drágíthatja, utóbbi olcsóbbá teheti a belépőt, ami viszont biztos, a jelenleginél szélesebb spektrumú lesz a paletta.
Bár pontos információkkal az ügyvezető egyelőre nem szolgált, azt elmondta, hogy nagy valószínűséggel minden területet érint majd a változás, ugyanakkor ez nem minden esetben jelent majd emelkedést.
Részletek a videóban.